MENÜ
       KELETI-GHAWAZEE TRIBAL BELLYDANCE GROUP 
      Alapító tagok: Sas Györgyi,Jakab Tünde,U.Klára,Seres Réka,Molnár Nóra 

                              Alakulás éve: 2001          




2000 év őszétől indította el és ismertette meg a Békés megyei hölgyekkel Sas Györgyi mestertanár a  tradicionális hastáncot. Az első oktatások Békéscsabán kezdődtek. Sok tehetséges tanítvány vett részt a tanfolyamokon, akikből Györgyi 2001-ben megalakította a Keleti-Ghawazee hastánccsoportot.


A tíz év alatt számos bemutatón, fesztiválon, különféle rendezvényeken szerepeltünk megye szerte és a kedvező fogadtatás eredményeképpen több városban is indult oktatás. (Gyula, Szarvas, Kondoros, Békés, Gyomaendrőd, Körösladány, Szeghalom, Orosháza, Tótkomlós, Doboz, Mezőberény, Köröstarcsa, Dévaványa)


Az évek folyamán ezekből az iskolákból kerültek ki Györgyi olyan tanítványai akik további önálló csoportokat alakítottak meg, így szélesebb körben ismerheti meg a közönség a törzsi hastáncot.

 

Rengeteg koreográfiával készültünk és készülünk a mai napig is előadásainkra, bemutatóinkra, országos szintű versenyekre. Három éve minden évben első és második helyezéseket érünk el a budapesti törzsi versenyeken. Részt veszünk fesztiválokon, színházi előadásokon, bálokon, céges és egyéb rendezvényeken. Műsorunkban ízelítőt kap a nézőközönség a műfaj sokrétúségéből.

A tánc öröme, szeretete és egymáshoz fűződő barátságaink sikerünk titka.

Minden hölgynek ajánljuk!

 

 

 

Toad tribal dance group was founded in 2001 by Györgyi Sas teacher. Lots of action and the success we have achieved in ten years.

Since that time the dance keeps us together and love one another.

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Asztali nézet